Süveges Gergő lesz a KÚT vendége
Süveges Gergő |
2015. szeptember 21 -én Süveges Gergő, Prima Díjas újságíró, műsorvezető, tanár, life és business coach, tréner lesz a KÚT műsor vendége.
Gergővel és Bödő Sándor baptista presbiterrel, egy nagyon érdekes és fontos témáról fogunk beszélgetni, az NCD – A gyülekezetek természetes fejlődése (Natural Church Development) programról:
"Christian Schwarz a szervezet alapítója munkatársaival egy olyan rendszert dolgozott ki, amely alapján egy kérdőíves felmérés segítségével diagnosztizálható egy közösség állapota. A kérdőívek kiértékelése 8 minőség jellemző értékelését jelenti, azaz a 8 minőségi jellemző nagyságából és egymáshoz való arányából következtetni lehet az adott közösség gyengeségére, amit fejleszteni kell ahhoz, hogy a természetes módon való fejlődés elinduljon. Egyik fő tétele az volt, hogy a gyülekezetépítés nagyon sok esetben - ugyan teljesen jószándékúan, de - saját erőből történik. Pedig Isten úgy találta ki egyháza növekedését, hogy magától történjen, ahogyan a növények nőnek, és a mi szerepünk „csak” annyi, hogy ezt a fejlődést elősegítsük."
Mit jelent mindez?
A gyülekezeti élet mely részeire kérdeznek rá a minőségi jellemzők?Miként lehet a jövőben ezt a mérést felhasználni a gyülekezetépítésben?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése