2014. november 3. és november 10.
2014. november 3 -án - halottak napja után - a keresztény feltámadás reménységéről fogunk beszélgetni. A következő adásban a témánk a REFORMÁCIÓ lesz, elsősorban annak hatása az emberek hitére, hétköznapjaira.
Az egyik vendégem Vető István, cinkotai evangélikus lelkész lesz, a másik pedig Borsai György történelem - földrajz szakos gimnáziumi tanár.
Vető István bemutatkozása:
Önéletrajz 17 mondatban:
1963-ban születtem Budapesten.
Édesapám akkor veszprémi lelkész
volt, így hát én is ott nevelkedtem 12 éves koromig.
Édesanyám banki tisztviselőként
dolgozott.
Hárman vagyunk testvérek.
A Trefortban érettségiztem.
Innen egyenesen a Teológiára vezetett
az út.
Ordinációmat követően 5 évig
püspöki titkár voltam.
Birminghamben voltam ösztöndíjas.
Első gyülekezeti szolgálati helyem a
vas megyei Alsóság, ahol 17 évig voltam lelkész. Közben a Vasi
Egyházmegye esperese lettem. Egy rövid ideig püspökhelyettesi
tisztséget is viseltem.
Öt éve a cinkotai gyülekezet
lelkészeként szolgálok.
Feleségemet a fóti kántorképzőben
ismertem van.
Négy gyermeket nevelünk.
A legidősebb a Mária Rádió
munkatársa.
Leányom a Deák Téri Evangélikus
Gimnáziumba jár.
A kicsik még csak most kezdik iskolás
éveiket.
Borsai György bemutatkozása: Budapesten élek, de Pilisen nőttem fel, innen eredeztethetőek evangélikus gyökereim. Végzettségem szerint, inkább földrajz mint történelem szakos tanár vagyok. Eddigi nem túl kalandos életemben kerestem robbanószerkezetet repülőgépek csomagjában, néztem szembe orosz és török határőr gépfegyverével, valamint himbálóztam több száz méter mély szakadék fölött egy szakadt láncon. A jó Isten viszont visszaterelt oda, ahova mindig is vágytam, ezért most a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban művelem a kútfőket. A már nagyon várt házasságkötésem pedig csak pillanatok kérdése.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése