Nyári ismétlések pontos beosztása
2013. szeptemberében indítottuk el a PAX TV -ben a KÚT című műsort, s azóta közel 50 adásban beszélgettünk mai aktuális kérdésekről.
A középpontban minden alkalommal Isten igéje volt, - a Tízparancsolaton keresztül - de igyekeztünk minél szélesebb körben megvizsgálni egy adott téma társadalmi, pszichológia, pedagógia, történelmi hátterét is.
Nagyon köszönöm a közös munkát a tv munkatársainak, akik lehetővé tették a közvetítéseket. Köszönöm annak a 60 vendégnek, akik idejüket áldozták, és eljöttek, hogy másokkal is megosszák gondolataikat.
Köszönöm minden betelefonálónak és nézőnek a beszélgetéseket, bizonyságtételeket, visszajelzéseket!
Szeptember elején folytatjuk az adásokat!
A nyári időszak alatt nem lesznek új műsorok, viszont minden kedden lesznek ismétlések az alábbiak szerint:

Július 15.:
Beszélgetés a hazugságról, s annak romboló hatásairól - Neruda Károly római katolikus plébános, Csepregi Balázs keresztény vállalkozó
Július 22.:
Beszélgetés a szexualitásról - Ratimovszky Kornélia klinikai szakpszichológus, Kincses Mariann keresztény vállalkozó
Július 29.:
Szülők tisztelete napjainkban - Levente Péter színművész, Csákai László református lelkész
Augusztus 5.:
Kereszténység és politika - Dr. Molnár Róbert polgármester, György Viktória tanuló, Kőszeghy Zsolt gimnáziumi történelemtanár
Augusztus 12.:
Párkapcsolat, szerelem, házasság - Dr Kováts György, dr. Kovátsné dr. Hontvári Anna, Balogh Attila, Bodor Eszter
Augusztus 19.
A nagyheti események - dr. Szebik Imre püspök, Papp József prespiter
Augusztus 26.
Szenteld meg az ünnepnapot! - dr. Gesztes Éva mentőorvos, Deák Dániel hitoktató, Bolba Márta evangélikus lelkésznő

Megjegyzések
Megjegyzés küldése