2014. november 3. és november 10.
2014. november 3 -án - halottak napja után - a keresztény feltámadás reménységéről fogunk beszélgetni. A következő adásban a témánk a REFORMÁCIÓ lesz, elsősorban annak hatása az emberek hitére, hétköznapjaira. Az egyik vendégem Vető István , cinkotai evangélikus lelkész lesz, a másik pedig Borsai György történelem - földrajz szakos gimnáziumi tanár. Vető István bemutatkozása: Önéletrajz 17 mondatban: 1963-ban születtem Budapesten. Édesapám akkor veszprémi lelkész volt, így hát én is ott nevelkedtem 12 éves koromig. Édesanyám banki tisztviselőként dolgozott. Hárman vagyunk testvérek. A Trefortban érettségiztem. Innen egyenesen a Teológiára vezetett az út. Ordinációmat követően 5 évig püspöki titkár voltam. Birminghamben voltam ösztöndíjas. Első gyülekezeti szolgálati helyem a vas megyei Alsóság, ahol 17 évig voltam lelkész. Közben a Vasi Egyházmegye esperese lettem. Egy rövid ideig püspökhelyettesi tisztséget is viseltem. Öt éve a cin...